Ezennel bemutatom magam magamat:
Szia, Réka vagyok. Én vagyok az arc a Globáltudás mögött. Mindig is szerettem megosztani az ismereteimet másokkal, már egészen gyerekkoromtól kezdve. Aztán az élet adott hozzám sót, meg borsot, meg paprikát és egyéb fűszereket és ez lett belőlem.
Vidéken élek, ott is nőttem fel: a kertben és az állatok között. Ha csak a természetközeli élet előnyeit nézzük, már rengeteget kaptam. Az általános iskolás éveim elég sűrűek voltak: iskola után ilyen szakkörről olyan szakkörre mentem, utána a művészeti iskolában töltöttem néhány órát: szolfézs, ének, zongora, néptánc. Elég változatos dolgokban vettem részt. A fáradtságot leszámítva, élveztem. Nem kényszerítettek sehova, de amibe belekezdtem, évközben végig kellett vinnem.
Szerencsésnek tudhatom magam, mert olyan tanítókat kaptam, akik a szigoron és a szakmai anyagokon túl adtak egy kis leckét is az emberből. Foglalkoztak a tanítványaikkal külön, ha szükséges volt, kiegészítő tudást kínáltak, versenyekre vittek, meghívtak magukhoz, hogy ne csak a száraz tananyagot társítsuk hozzájuk. Sok volt néha, de mindig élmény és újdonság.
Aztán középiskolában ezek az iskola utáni elfoglaltságok lecsökkentek. A városba ingázni és még utána tanulni nem engedte a különórákat. De egy két tannyelvű gimibe jártam. Az elején keserves kínok közt jártam be, az elején fel is adtam volna, ha az Anyukám hagyta volna. De nem hagyta. És jól tette, mert a két nyelvűség annyi pluszt és nézőpontot adott, amit felnőve rengeteg helyen tudtam kamatoztatni. Nem a konkrét tudást, hanem egyszerűen azt, hogyan gondolkodjak a világról. A gimis éveimet magamat is meglepve jól végeztem el. Ahonnan indultam és ahová elértem, az gigantikus távolságban volt egymáshoz képest.
Mielőtt még felvettek volna Debrecenbe, Szekszárddal kacérkodtam, mint nemzetiségi tanító. Aztán még sem ott kötöttem ki. De már akkor volt egy gyenge sugallat, ami tanítani küldött volna. Nem hallgattam rá. Szerencsémre megint nagyon jó helyre kerültem. Szuper közösség, segítőkész tanárok. Ám, itt újabb felismerés ért. És újabb "ajándékot" kaptam.
Gyerekkorunkban, a testvéreimmel örökké meséket néztünk. Ezzel nem is volt semmi baj. A gond azzal volt, hogy a meséket egy nézés után szó szerint idéztük, énekeltük. Anya sosem értette, hogy a tanulás miért nem megy ilyen könnyen. De mi ezzel nem foglalkoztunk, csak néztük a meséket és idéztük továbbra is.
Egy őszi napon, mikor az egyik egyetemi előadásomon ültem, egy három oldalas mondattal találkoztam. Roppant száraz volt és bonyolult. Semmi magyarázó ábra nem volt mellé. Nagyon megszenvedtem azzal az anyagrésszel, hogy megértsem. Keresgéltem, hátha találok hozzá valami kiegészítő magyarázatot, de egy ábrát találtam helyette. Aminek segítségével a három oldalas egy mondatos keservemből hirtelen fényt és AHA! lett. Ott akkor eszem bejutottak a mesék, hogy azok milyen könnyen mentek. Egészen biztosan van valami megoldás arra, hogy mást is ilyen könnyen tanuljak meg.
Volt még néhány tárgy, ami nehézséget okozott. Az egyik tárgyhoz kaptam segítséget az egyik oktatómtól: leült velem tanulni. Magyarázott, kézzel-lábbal mutogatott, minden módszert, amit ismert, bevett, hogy menjen. És ment! Több ilyen oktató/ember kellene....
Megint kaptam valamit. Ezt követően már tudatosan figyeltem és kerestem és próbáltam a tanulást tanulni. Én magam voltam a saját irányítóm.
Az iskolai tanulások közben, mellett, alatt pedig a saját tanítási, ismeretátadási igényeimnek tettem eleget. Táboroztattam gyerekeket, tanítottam felnőtteket, iskolásoknak tartottam izgalmas előadásokat. Így edzettem pedagógusi vénámat.
Aztán az egyetem után jött egy másik. Az már egészen közel állt a mostanra kiforrt magamhoz.
Aztán jött egy másik iskola, meg még egy, meg megint egy másik. Igazából a tanulás élménye, meg persze a tanultak hasznossága volt az, ami ezekre késztetett. Lassan tapétázhatok velük, annyi papírt kaptam már, de sosem a papírért tanultam.
Vannak emberek, akik sportolnak. Én is sportolok: edzem az agyam. Mindig tanulok valami újat, ha csak egy új szemszöget ismerhetek meg, az is megteszi. Ha valami problémára kell megoldást találni, megkeresem. Szeretem használni ezt a golyót a nyakamon. És a célom az, hogy más is megtanulja, megtalálja hogyan szeretheti meg a sajátjának a használatát.
Ha te is kedvet kaptál, nézz szét az oldalon, hátha találsz neked való segítséget.
Még bizonyosan mesélhetnék sokféle dolgot magamról, de dióhéjban most álljon itt ennyi. Az idők folyamán úgyis számtalan részlet napvilágot lát majd.
Nem régen a saját bőrömön tapasztaltam meg, miben más, amikor tanulok, mert kell és miben más, amikor tanulok, mert élvezem. És hogy mi volt más? Az egyik hobbi volt, a másik “kötelező”. Te tudod milyen előnyökkel jár a hobbi? Vagy a tanulás, mint hobbi?
Ma van a motiváció és inspiráció napja és szeretném elmesélni a teknős és a nyúl történetének emberi változatát. Vagy ahhoz hasonlót a hátrányokról, kitartásról és egyéb sikerekről.
Azt elmondhatjuk, hogy két teljesen egyforma ember nincs a Földön. Még az ikrek sem egyformák. Bár vannak hasonló emberek, akár külsőleg, akár belső tulajdonságaikat tekintve, de ez tesz minket egyedivé. Hogy ez hogy jön most ide? Ahogy sok mindenben különbözünk egymástól, úgy a tanulásban is eltérőek vagyunk. Ami jó az egyiknek, az a másiknak lehet nem válik be és fordítva. Ez pedig kihathat az eredményeinkre, gondolkodásunkra is. Hogyan lehet akkor mégis a tanulást jól művelni? Járjuk körbe ezt a kérdést együtt!
A tippeket a levelezőfiókodba fogod kapni pár percen belül.
0 hozzászólás